Sárosi Árpádrendőrkapitány, költő és színműíró |
Csak ne volnál olyan dacos,
Csak több szived volna,
Egész világ rózsakertje
Mi rólunk dalolna...
Amikor az orgonafák
Szerelemről csak neked mesélnek,
Odateszem kincses-ládám
Szíved elé játékos cserének.
Szabad voltam, mint erdők viharja.
Bátor voltam, mint kemény acél.
A páholy csupa fény volt:
Az első emelet.
Szivemben: angyalok kara.
Dalol, a szerelem dala.
Sokáig vártam e csodát,
Egy élten át...
Sóhajos, álmos délutánok,
Halott, fekete éjszakák, -
Elbágyadt, meddő esőcseppek,
Koldus, didergő puszta fák,
Férges gyümölcs és tünt remények...
Szárnyaszegett madár
Az én bubánatom.
Néha ugy elmenne,
Néha ugy elszállna,
De nem birja messze
Nagy, fekete szárnya.
Úgy kellett lenni,
Végzet, véletlen, isten-akarat:
Nem voltam első,
Ki jót, vagy bűnt friss-szűzen learat.
Nincsen már semmitek: riaszt a hold.
Minden az árnyéké: a szél sikolt
Az éj, hazug mása a júliusnak,
Nincs láza, gyönyöre a vérnek, húsnak.
Rútság, gyalázat, gőgös istenek
Kiket a bűnük átkoz -
Lerogynak, mint a semmi porszemek
A szent sziklához. -
A Krisztus sirja:
A népek sirja,
Minden világok sirja -...
Barackvirágos éjszakák,
Ezüst-zengésü hajnalok,
Uj csodák álom-selymei,
Szókba nem törhető dalok,
Máglyásan lobogó szemek,
Halálosan kivánkozás...