Samarjay Károlyjogász, ügyvéd, költő és királyi tanácsos |
Könnyü fecskék, elröpültök
Dél felé,
Bár lehetnék, mint ti, én is
Könnyüvé.
N. meghízott, lágy szívében Erosz
Ébresztett szerelmi érzetet,
A kis Erosz, amidőn nyilát rá
Lőtte, a lövésnél tévedett,
És a szív helyett gyomrát találta...
Ki hallgatá most a költők dalát?
Midőn egész földön fegyver csörög,
S a nép szava istenként mennydörög:
Ki hallgatá most a költők dalát?
Balatonba hálót vetek,
De halat nem keríthetek.
Hej! ha Bandim velem volna,
Tudom, hálóm többet fogna.
A magyarnak kardja hajdan,
A csaták után,
Künn szabadban zöld cserágról
Függött marklatán.
Visszanézek eltűnt, kis lakodra,
Onnan jőnek e hűves szelek,
Kerted fái kékbe öltözének,
Mint az ég, oly színűk lettenek.
Lassan csörögve hulltak el
A sárga levelek,
A fák nagyot ásítva fel
Az égre néztenek.
Az őseknek nem volt Boristenök,
Ki föltüzelte volna kedvöket,
De volt Dalistenök, a harcmezőn
Ennek zengtek magasztos éneket.
"Mi ad, kis méhe, oly erőt,
Hogy küzdve társidért
Meghalsz kasodnak ajtaján,
Bár nem nyersz hírt, se bért?"...
Rongy hálósipkában haljunk-e meg,
Pap, orvos s bába közt, kórágy fölött? -
Vagy harcmezőn, mosolygó ég alatt,
Dobpörgés és ágyúdalok között?
Az ég örök egyformasága közt
Unatkozának már a szellemek,
És megkérték Jupitert: szerzene
Mulatságot, hogy földerüljenek.
Gyászének kísérte szegény házból a koporsót,
Udvart és a szobát tárva hagyák üresen.
Hó száll körűlem, és a szél
Sípol nagyon,
De szívem mélyiben azért
Meleg vagyon.
Bort tölts, babám, beteg vagyok, jaj nekem!
Meg nem fér többé bőriben a szivem,
Elaltatja talán a bor bajomat,
Rég nem ittam, hadd igyam le magamat.