Sáfáry Lászlóköltő |
Megint eltapostunk hat napot,
holttesteiken átugortunk,
és a fák eltakarják a gyárkéményeket.
Felhőkbe fúrták már fejüket az északi hegyek,
és elszéledtek barátaim a sárguló cserjék között.
Sokat jártam Vele a hegyek között,
akkor léptem át a lövészárkok ottfelejtett emlékét
és néhány évtizedet.
Megérkezett az ősz,
és a szüretelők dalolása a falvak felé vonul.
Völgybe ért a riadt nyáj kolompja,
és az ég minden felhője a világra zuhant.
Nincs a világon semmiféle csonttorony,
a forgatagban mindenki benne van,
olykor taszítnak,
olykor lépkedek,
de hozzám valaki mindig tartozik.
A háborút és a békét a nagyurak csinálták,
nem tudjuk, ki parancsolta nekik.
Valami fáj nekem...
Vihar van készülőben,
s a hegyek között nyájakat terelnek.