 | Reviczky Gyulamagyar költő és író |
Szállj le halkan a vidékre,
Nyári alkonyat!
Szőjj a drága lány szivébe
Színes álmokat.
Egy vigasztal életembe':
Ha eszembe jut halálom.
A jó módból kirekeszve,
Azt a sírba' feltalálom:
Szépen fognak eltemetni.
Legyenek áldva mind, a kik
Szivemet összetépték.
Ne ingereljen bosszura
Engem soha kevélység.
Hervadt virág, hervadt leánytól...
Elnézem szomorún, a nyárból
Nekem több nem kerül.
Ha életem magános utján
Egy kis virág hajol felém;
Lágy illat-nyelven így susogva:
Neked virúlok! Légy enyém!...
Bólogat az árnyas erdő, este lett.
Nem is látom már a pásztor tüzeket.
Tudja Isten, merre jár a napsugár!
Szeretőm volt, jaj, de nagyon csapodár.
Hópelyhek szállnak, szálldogálnak,
Megint egy évet sírba zárnak.
Lágy szemfedője hólepel,
Bent lobogó láng fénye mellett
Talán a szép nyárról csevegnek,
Kiket fagy, hó nem érdekel.
Szeretlek-e? Mit kérdezed?
Hisz lángoló érzésemet
Szememből is kinézheted.