Reményik Sándor

Reményik Sándor versei a szenvedésről

erdélyi származású költő, akinek verseit 1945 után politikai okokból évtizedekre száműzték a magyar irodalomból
1890. augusztus 30. (Kolozsvár) — 1941. október 24. (Kolozsvár)

Szerző figyelése

A rögtön gyógyuló seb

Tündér-nyugalmú rózsaszín vizen
Hajó halad és mély sebet hasít.

Tovább...

Barátkeselyű

A törpefenyők szívós karja közt
Feküdtem önfeledten.
Síri csend, csúcsok csendje vett körül.
A tekintetem, ahogy fölvetettem
Találkozott egy óriás madárral.
Kiterjesztett, két mozdulatlan szárnnyal
A nagy magasban szinte állt felettem.

Tovább...

Ne próbálj!

Engem gyengébbnek faragtál ki,
Hogysem próbáidat
Állhatnám, Uramisten
Dícsérve Téged rendületlenül.

Tovább...

Kelj fel és járj

Íme - most másodízben élem át
Az első ingadozó, tétova,
Bizonytalan léptek gyerekkorát.

Tovább...

Hőmérő

Volt néha úgy, hogy negyvenet,
Sőt szinte negyvenegyet mutatott.
Akartam tudni.
Ámde a testvérek
Szentül és nagyszerűn tudtak hazudni.

Tovább...

Nincsen levél

A klinikán a portás egyszerűn
És sajnálkozva vonja meg a vállát:
"Nincsen levél." - Ma megint nincs levél...
S tán sose vártam még így levelet.

Tovább...

Így emlékszem

Így emlékszem most-mult szörnyű napokra:
Ha tudtam volna imádkozni akkor,
Így imádkoztam volna:
Uram, kimondhatatlan rettegéssel
Nézem, hogy indul teremtett világod
Szakadni szerteszéjjel -
Hogy indul válni vérré és üszökké,
Amelyből nincsen feltámadás többé.

Tovább...

Árvíz

"Árvíz! árvíz!" sikoltják mindenütt
Riasztó hír-harangok.
Amerre nézek: tenger a világ.
Kilépett medréből a Bánat,
Elszakította gátját a Betegség,
Hidakat sodort el a Balszerencse,
A Nincstelenségnek már partja sincs,
A viskók eltűntek, a paloták...

Tovább...