 | Reményik Sándorerdélyi származású költő, akinek verseit 1945 után politikai okokból évtizedekre száműzték a magyar irodalomból |
Angyalok, angyalok,
Fekete angyalok,
Hallgatni jól tudó
Néma-szép angyalok:
Fekete pecsétet
Én számra nyomjatok,
Halálig némává
Engem csókoljatok.
Itt állok hát ismét a Kapuban:
Kapujában kettévált életemnek -
Nyugatra tengerlik a rónaság,
Keletre meredeznek a hegyek.
Egy virág úszik végtelen vizen,
Ringatja szelíden az ár,
Ősszel fogant, ugaron termett,
Nem tudja, mi a nyár,
Egy álom úszik végtelen vizen,
Ringatja szelíden az ár.
Itt, - ez a hely.
Az erdőben, a kertünkhöz közel.
Itt tetted az első csodát velem.
Hárman voltunk jelen,
Te, én, s a kisfiad.
Nagyot lökött a végzet rajtam újra,
Orvul lökött meg, alattomosan,
S vettettem fenevadak ketrecébe.
Fenevaddá nőttek meg a férgek -
A láz ködében nőtt a vízió.
Egy hídon mentem át, az Izvoron.
Furcsa hidacska volt:
Két szál fenyő,
Csak úgy, egymásba róva,
Az Izvor lent dalolt.
Nagy üres csend, - téli templom-hideg.
A mindeneknek mindíg-nyitott ajtón
Néha mégis, én is betévedek.
Alacsony padkán, ajtóhoz közel
Anyóka gunnyaszt: bús mese-alak,
Ölében tartva révedező szemmel
Egy serpenyő pirosló parazsat.
Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Uram - mióta első este ez,
Hogy a kezem nem tördelem,
De összefonom áldott mozdulattal,
S az ölembe leengedem?
A keményített fehér főkötő
A homlokukra szorosan símul,
Széles pántja finom kis hegybe nő,
S feljebb mintegy sisakká tornyosul.
Most vallani kell, végsőt vallani.
- Volt-e hited egy szikra bárcsak? -
Pár porszeme reámtapadt
Hívő lelkek virágporának.
Misztikus, mohos óriások -
Vezér lehetne köztük bármelyik -
Köszöntöm őket kar-felemeléssel -
De közülük egy sem vezérkedik.