Reményik Sándor

Reményik Sándor

erdélyi származású költő, akinek verseit 1945 után politikai okokból évtizedekre száműzték a magyar irodalomból
1890. augusztus 30. (Kolozsvár) — 1941. október 24. (Kolozsvár)

Szerző figyelése

Egy lélek állt...

Egy lélek állt az Isten közelébe'
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!

Tovább...

Nem nyugszunk bele!

Téli szél a tar gallyakat fujja
Mint az Isten égre tartott ujja
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagyvilágon.

Tovább...

A kagyló

Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
A végtelen vetett a véges partra.

Tovább...

Ki tudja?...

A rozsdamarta dombhát csupa cser:
Alacsony cserjék és nagyocska fák,
Az irígy lombok alján kis fenyő
Próbálgatja parányi sudarát.

Tovább...

A kézi tükör

Hajolt fölém sok szép leány,
Melengetett sok lehelet,
Sok ingerkedő tűz-ajak
Rontotta jeges kedvemet.

Tovább...

A teremtés hat napja előtt

Te láttad az erdőt,
Mielőtt erdő lett volna.
Mielőtt a vizek a szárazföldtől
Elválasztattak volna.

Tovább...

Háromnapos csodák

Nekem talán így kellene:
Csak vándorolni a világon át,
És nem maradni egy helyütt sehol
Három napnál tovább.

Tovább...

Csak halkan

Csak halkan, halkan, drága, szép Öröm,
Itt lábujjhegyen járj!
Ne csábíts hangos szó-beszédre,
S teli tüdőből csengő kacagást
Te tőlem ne kívánj!

Tovább...

Barátkeselyű

A törpefenyők szívós karja közt
Feküdtem önfeledten.
Síri csend, csúcsok csendje vett körül.
A tekintetem, ahogy fölvetettem
Találkozott egy óriás madárral.
Kiterjesztett, két mozdulatlan szárnnyal
A nagy magasban szinte állt felettem.

Tovább...

A holdbeli ember-arc

Az orra hegyorom.
A szája örvény.
Szemei tengerek.
De sohsem rengenek,
Csak néznek merőn, rebbenéstelen,
Bennük összefoly mult, jövő, jelen.

Tovább...

Másvilági vándor a kezemen

Fehér lepke felhőtlen ég alatt,
Hagyd most egy percre a virágokat.

Tovább...

"Az ismeretlen Istennek"

Nem hódításra indultunk mi el
A végtelenből, - csak találkozásra.
Testvér, a mi testvérségünk
Ezért oly ritka, szép és drága.
Nem hajtottuk a lelkünket igába.
Egymás lelkét prédának sose néztük,
Szemmel nem vertük, szóval nem igéztük.

Tovább...

Utolsó munkás

A nap leszáll, és szőlőhegyed ormát
Aranyozza az alkony, Istenem.
Munkásaidat látom fenn mozogni,
Apró bogárkák, serény hangya-népek,
Ki kapál, ki vesszőt metsz, ki szüretel.

Tovább...

A kettős kert

A nagy egységesek,
Akik életük ecsetvonalát
Kegyeden biztossággal vezetik
Holttetemeken át,
Bizony mondom, megirígyelhetik
A Te megosztott, kettős életed.

Tovább...

Jégvirág

Mint egy kísértet, hófehérbe'
Az ablakomon megjelen.
Egy ibolyának lelke tán,
De illattalan, színtelen.
Rám néz sóhajtalan panasszal:
Talán én téptem le tavasszal.

Tovább...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom