Reményik Sándorerdélyi származású költő, akinek verseit 1945 után politikai okokból évtizedekre száműzték a magyar irodalomból |
Valamikor régesrégen,
Mesebeli erdőszélen,
Hogy hirtelen zápor szakadt:
Megbújtunk egy ernyő alatt.
"És elvérezni egy fonák igén..."
"A parfümjét érezni a szavaknak,
És elvérezni egy fonák igén" -
- Be mélyre szántottál Juhász Gyula,
S szavad ma másodszor szántott belém.
Áll formátlanul, faragatlanul:
Nyers, puszta kőtömb, szikla-hatalom,
A művésszel áll szemközt zordonul,
Ki tépelődik már az Alakon.
Assyriában, régen
Esett ez az eset,
Ropott legendák szólnak
Róla, de keveset.
A kisvasutat befútta a hó -
Szánon jött a havasról valaki.
Éjjel, havon és holdvilágon át.
Fagy megkímélte, farkas elkerülte,
Fenyők kísérték: Isten katonái,
A rengeteg mint gyermekét ringatta:
Lélekringató fehér rengeteg.
A nehány ház, mely körülvette,
Elveszett-pusztult, csonkig égett,
Sátorfáját fölszedte innen,
Mint költöző madár az élet.
Az élet-erdőn eltévedtem,
Elvesztettem magam.
Önnönmagamat veszítettem el:
Az egyetlen, az utolsó erőt,
A végső mértékét minden dolognak.
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett...
Uram, rövid pár évre add csak
A szavak csengő színezüstjét,
Vert aranyát a gondolatnak,
Képek suhanó selymét nékem,
Hogy csendbe rejtsem, álomba zenéljem
Mind, mi nekem fáj s szívemen át másnak.
A tó partján a komor fűzeket
Világos zöldbe öltözteti lassan
A napról-napra melegebb sugár,
Megfejti téli titkát ágaiknak,
Smaragdragyogást tereget reájok, -
Csak földre hajló, fáradt vonalát
A fűzfagallynak nem másítja meg,
Nem emelheti ég felé soha.
Állok, árnyék - a parancsnoki hídon.
És vérző vággyal végtelenbe nézek,
S a homlokomat néha megsimítom.
Igaz: én válogattam.
Költészetembe nem vittem bele
Más érzést, csupán azt, amelynek volt
Istentől kapott nemeslevele.
Levél a györgyfalvi leánykonferenciáról
"Egy ifjúsági konferencián,
Reggel, korán,
A földön ülve,
Térdemre fektetve a Bibliám,
A Biblián
(Amíg szunnyadnak még a többiek)
Írom Magának ezt a levelet.
Kicsi lányok: kicsi menyasszonyok
Jöttek ma itt is, ott is szembe vélem,
Fátylasan, koszorúsan, nagyosan,
Tiszta fehérben.
A csukott ajkak éle összeért,
Mint összefagyott két virágszirom,
A küzdés fájó nyomait, a vért
Letörölte egy kéz nyugosztalón,
Álombabékítőn, enyhén, puhán...