Pósa Lajosköltő, dalszerző és újságíró, a magyar gyermekirodalom klasszikusa |
Szerettelek forrón,
Szerettelek mélyen,
Az, aki mindent lát,
Tudja jól az égben.
Volt egyszer egy fehér
Falusi komondor,
Lompos volt a farka,
A szőre meg kondor.
Egyszer egy kis cica
Elindúlt álmába,
Szerencsét próbálni
A kerek világba.
Magyar vagyok, magyar. Magyarnak születtem.
Magyar nótát dalolt a dajka felettem.
Magyarul tanitott imádkozni anyám
És szeretni téged, gyönyörü szép hazám!
Istenem, csak soh'se lenne vasárnap!...
Istenem, csak soh'se lenne vasárnap!
Csalfa szivét ne látnám a rózsámnak!
Áldott legyen emléke a
Márciusi ifjuságnak!
Kibontották összegöngyölt
Zászlaját az igazságnak.
Én vagyok a vak halász,
Ki a vízben kaparász.
Be van kötve a szemem,
Halat fogok, leveszem.
Téli napsugár száll
Hegyen-völgyön által,
Köszön a kelőknek
Hideg mosolyával.
El-elhagy a remény, el-elvonul tova,
Mint a vándormadár.
De visszaszáll megint zománczos szárnyakon,
Akármily messze jár.
Egyszer egy kis tücsök
Mit gondolt magába?
Hogy a nagy világot
Végig muzsikálja...
Csöndes megint a temető,
Lobogó mécs kialudt,
Őszi szellő szaggatja a
Sirokon a koszorut.
Ha látom, galambom,
Kendődet lobogni:
Ugy elkezd a szivem
Sebesen dobogni.