Pósa Lajosköltő, dalszerző és újságíró, a magyar gyermekirodalom klasszikusa |
Elpanaszlom a szomorufűzfának...
Elpanaszlom a szomorufűzfának:
Fáj a szivem, valahányszor meglátlak.
Mocskos, szurtos mindig Pali,
Mert nem szeret megmosdani.
Reszket a szivemnek
Minden fájó hurja,
Pengeti a rózsám
Hófehér kis ujja.
Azt hittem: virág vagy,
Életem virága,
Szomoru sorsomnak
Egyetlen rózsája.
Szomoruság az én hű szivem szerelme...
Szomoruság az én hű szivem szerelme,
Szomorufűz ága éjszaka termette.
Az én bánatomat
Sötét holló hozta,
Éjnek éjszakáján
Egy kis leány fonta.
Istenem, istenem,
Jaj de meg is vertél!
Csapodár lányokat
Minek teremtettél?
Volt egyszer egy ember,
Nem is olyan régen;
Annyi volt a pénze,
Mint csillag az égen.
Panaszkodik Kati néni
A gazdának:
Nagyobb kamrát mért is, mért is
Nem csinálnak?
Hol voltál, cziczuskám?
- Kamarában, Iluskám.
Mit ettél, cziczuskám?
- Kolbászt biz' én, Iluskám.
Mit ittál, cziczuskám?
- Édes tejet, Iluskám!
Csöndes megint a temető,
Lobogó mécs kialudt,
Őszi szellő szaggatja a
Sirokon a koszorut.
Öreg nagyapónak
Volt egy kis keresztje,
Hazáért harczolva
Kardjával szerezte.