Pongrácz Lajos

Pongrácz Lajos versei a hazáról

császári és királyi kamarás, megyei alispán és költő
1815. február 14. (Felsőtúr, Szlovákia) — 1899. augusztus 10. (Budapest)

Szerző figyelése

Két haza

A magyar a boldog nemzet! kettő a hazája...

Tovább...

Geographiábul

A legszebb szamarat Toscana vidéke mutatja...

Tovább...

00

Hont

Hol hajdan büszkén ragyogott Hont szikla tetőjén:
Ott most éjszaki szél, zúgva csatázva süvít;
És minden sivatag, még csak moh sem virul ormán,
Ember, kő, növevény, sírba nyugonni leszállt.

Tovább...

10

Únio

Erdély- és Magyarország, már rég egyesülének...

Tovább...

00

Wesselényi

Kit nem törhete meg bú, önkény, lelki erőben,
Annak a mostoha sors, régre leküzdte szemét.

Tovább...

00

Zách neve

"Hogyha pedig pallos véget vet zácsi családnak,
Semmisedést érjen, mind mi nevére mutat;
És legelöl Zácsnak lázító vára, javával,
Sík legyen a földdel, hogy ki se lássa helyét."
Úgy lőn. Elvérzett iszonyún, ő, vére, családa,
S hasztalanul keresik egykori lakja romát.

Tovább...

A hazához

Miként dühöd s kél a tenger vizének
Hulláma, mig felette vész lebeg:
Ugy kélt s dühödt, mig lángló érzetének
Hódolt vakon csak, szívem a beteg;
Egy üdvezítőbb égi hont keresve,
E földi hontul messze elvonult;
Most visszatér, s ismét csak földre térve,
Hogy már reménye is a földre hullt.

Tovább...

Vágy

Zöld a berek, zöld a mező,
Kék a csermely, és kék az ég;
Madár dalol, fű illatoz,
Él és örvend egész vidék.

Tovább...