 | Petőfi Sándorszületési nevén Petrovics Sándor, magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, több mint ezer verset írt rövid élete alatt |
Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát,
Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt.
Rákosnak szomorú mezején járván, magyar, hallod
Fái között a szél mily keseregve nyögel?
Völgy homályán, fák hüsében,
Kert megett,
Zeng a lantos hév szerelmi
Éneket.
Szeretlek, mint a hold a csendes éjet,
Miként a léget a szabad madár...
Kis méh! te a füvet, fát
S virágokat leped,
Hogy édes kelyheikből
Gyüjthessed mézedet.
Szinésszé lettem. Megkapám
Az első szerepet,
S a színpadon először is
Nevetnem kelletett.
Folyam, kebled hányszor repeszti meg
Hajó futása s dúló fergeteg!
Énhozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könyűt.
Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!
Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni...
Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.
Ha én kedvesemről gondolkodom...
Ha én kedvesemről gondolkodom,
Egy-egy virág minden gondolatom,
Gondolkodom rólad, szép kedvesem,
Ezt teszem napestig, egyebet sem.
Nem csoda, ha ujra élek,
Mert hisz ujra láttam őt!
Visszaszállt belém a lélek,
Eszmélek, mint azelőtt.
Az álom
A természetnek legszebb adománya.
Megnyílik ekkor vágyink tartománya.
Mit nem lelünk meg ébren a világon.