 | Petőfi Istvánköltő, mezőgazdász, Petőfi Sándor testvére |
Az én lovam kesely lábú paripa,
Szij hátú pej, csillagos a homloka,
Ha rá ülök, hej be szép a járása!
Aki meglát, egy nézéssel nem hagyja.
Csikós volt az apám,
A fia is az lett,
Csináltatott nékem
Fakó kantárt, nyerget.
Hideg széllel elegy jeges eső esik,
Hallom, hogy angyalom nagy-betegen fekszik,
Hát ha két akkora jegek hullanának,
Nem mennék-e én el megnézni babámat?
Elmegyek én katonának, az leszek,
Vészben forog édes hazám, én megyek!
Jobb karommal eddig rózsám öleltem,
Most hazámnak védelmére emelem.
Föl barátim! ...a csatára,
Hí a harczok istene;
Győzni fogunk, nem hibázhat
A magyarok fegyvere.
Édes anyám, mondd meg nekem,
Mért siratsz oly igen engem?
Kérlek, ne ejtsd könnyeidet,
Ne szomoritsd a szivemet.
Igérsz nekem paripát,
Még pedig párjával;
Legyenek bármily drágák,
Nem gondolsz árával.
Hogyha meghalok galambom,
Keresd ott kinn a sírhalmom,
Keresd, míg meg nem találod,
Ne sajnáld a fáradságot.
Szőke kis lány, szép galambom,
Rózsák nyilnak két orczádon,
Mint tiszta ég, szemed oly kék,
Szerelmed lánglobogva ég.
Szegény legény vagyok,
Nincs semmi vagyonom;
Szivem sem az enyém,
Rég birja galambom.
Leszállott a szarka
Száraz kútágasra,
Egy-kettőt kerepölt,
Azzal odább repült.
Hideg szél fuj észak tájról,
Rossz hirt hallok a babámról;
Azt hiresztelik reája,
Legények járnak hozzája.
Jöszte czigány!...az irgalmát!
Huzzál egy keserves nótát...
Nos barátim, édes atyámfiai!
Ki magyarnak merte magát nevezni,
Itt az idő, hogy beváltsuk szavunkat,
Védelmezzük hazánkat és magunkat.
Zavaros a Duna vize,
Csalárd a szeretőm szive;
Csalárd szivű, hamis lelkű...
Be kár, hogy oly szép termetű!