Pakots Józsefíró, újságíró és politikus |
Ott álltunk ketten: a fiam, meg én
A tintafoltos zöld asztal előtt -
A tanító szólt: "Ez az a gyerek?"
- Igen! - feleltem s bemutattam őt.
Megzörgeted az Élet kapuját
S dalolva indulsz neki a világnak...
Evoé! hír, dicsőség, szerelem!
S lelkedben lágy himnuszok muzsikálnak.
Szeretnék irni testamentumot
És minden sorát telehinteni
Lelkem rajongó áhítatával,
Hogy megérezzed milyen ünnepi,
Szent pillanatnak álmodtam meg azt,
Mikor remegő kézzel, lázasan
Irányitni akarlak utadon
Én tudatlan, imádott, csöpp fiam.
Ébred a föld — nagy börtönablakán
Beárad már a hajnali fény...
Testetlen árnyak futnak szaporán,
Nesztelenül az avar tetején.