 | Móricz Zsigmondíró, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja |
Hajdinában az egér,
A macskával egy testvér,
A macska meg a kutyával,
Ez meg disznó komájával.
Le is ut, fel is ut,
Róka koma futva fut.
Elől tűz, hátul víz,
Reszket benne minden íz.
Az volt egyszer bajos élet,
Hogy a vizek kiszáradtak,
A folyóból mind kötél lett,
Patakokból csepümadzag,
Fától-fáig, - hegytől-hegyig
Kifesziték egytől-egyig,
S mint száritó kötelekre
Teregették föl ezekre...
Furcsa ma az
Oroszlán.
Lustán néz a
Vad után.
Játszi kedve derüle,
Társak után kerüle.
Bánt, hogy eszközökhöz kötve, nem vagyok
képes tovább jutni eszközeim lehetőségén.
Úgy érzem magam, mintha gátak szorítanának
össze, hogy kis mederbe tömörüljek, holott a
szük határt akarnám megszélesíteni.
Régen,
Egyszer a
Réten,
Farsang
Végen
Találkozott
Két farkas egymással,
Kezet fogtak...
Zúg az erdő, a haraszt,
Nyulapó ért öt tavaszt.
Medve, farkas, róka komák
Nem tettek benne lakomát.
Ihajna,
Most áll arany lakodalma.
Róka koma egy szép reggel
Összekerült egy pár ebbel.
Nagy vágyása,
Bárki lássa,
Nem volt a találkozásra.
Volt egy farkas, szörnyü éhes,
Szörnyü éhes, szörnyü mérges.
Elindult vadászni,
Bár alig birt mászni,
Olyan éhes volt szegény
Bús legény.
Dalba kovácsolt érzés csak nonumque prematur?
Szívem daltalanúl ére kilencedik év!...
Más rohan a fórumra, ha szíve kigyúlada könnyen;
Féltve magamnak én mély tüzemet takarám.
Sivít a szél, zúg a zápor,
Eresz alatt verébtábor.
Egyre azon csiripelnek,
Ennivalót hol is lelnek.
Csirip, csirip, csip,
Éhen veszünk itt.
Meghaltam és eltemettem magamat.
Élén ragyogtam az embereknek
és minden szabad volt nekem.
Virág, virág, fehér virág,
illatos, szép, sok, sok virág,
édes, bájos, feslő, nyíló,
Csöpp fiamra hajló, hulló.