 | Móra Ferenc gyermekverseiíró, újságíró és muzeológus |
Jaj, de furcsát álmodtam!
Király voltam álmomban.
A koronám tök hajából,
A paripám lenge nádból
S hajaha!
Répából volt a sarkantyúm taraja.
Csörgött a sövényen
az egyszeri szarka,
illegett-billegett
sebesen a farka.
Volt nekem egy fakó lovam,
haja-hajdinárom,
mikor az a nagy hó esett,
ráültem a nyáron.
A kécskei kecskének
- mek-mek-mek -
baja esett szegénynek
- mek-mek-mek -
belehágott a villába,
beledagadt a bal lába
- mek-mek-mek.
Édes jó istenem, elejbed térdelek:
Édes jó anyukám, tudod-e, hogy beteg?
Harmatot hullajtó halovány hajnalon
feketerigó fúj furulyát a gallyon.
Bálba készült a zsiráf,
haja, hajdinárom,
legeslegszebb ő akart
lenni mindenáron.
Csókai csókának
mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
öltözni fehérbe.
Bánata van Lacikának,
panaszolja fűnek-fának:
nem ül többet hintalóra,
mit ér az, ha nincs patkója?
Kertem alján
Lombot ontva
Vén akácfa vetkezik,
Ablakomba
Búcsút mondva
Nyújtogatja ágkezit.
Csicsija, bubuja, én csillagom,
Bölcsődet dúdolva ringatgatom,
Két szemed álomba csókolgatom,
Csicsija, bubuja, én csillagom!
'Mi van a kezedben,
aranyos Ágica?'
"Ábécés könyv biz ez,
kendermagos cica!"...
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.