 | Móra Ferenc versei az állatokrólíró, újságíró és muzeológus |
Szögön pihen már a kasza, a sarló:
Búzamezőkön mered éles tarló.
Néptelen, némán nyujtózik a róna,
Csak itt-ott sír még rajta tücsöknóta,
S ahol hevertek arany buzarendek,
Fehér galambok szemet szedegetnek.
Csörgött a sövényen
az egyszeri szarka,
illegett-billegett
sebesen a farka.
A kécskei kecskének
- mek-mek-mek -
baja esett szegénynek
- mek-mek-mek -
belehágott a villába,
beledagadt a bal lába
- mek-mek-mek.
Harmatot hullajtó halovány hajnalon
feketerigó fúj furulyát a gallyon.
Bálba készült a zsiráf,
haja, hajdinárom,
legeslegszebb ő akart
lenni mindenáron.
Csókai csókának
mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
öltözni fehérbe.
'Mi van a kezedben,
aranyos Ágica?'
"Ábécés könyv biz ez,
kendermagos cica!"...
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.