Kerényi Frigyesügyvéd, költő és műfordító |
Hogy üdvezűljön egykoron,
Ha gyermek született,
Templomban rá békés kezek
Hullatnak szent vizet...
Hölgy kell nekem, pár hű baráti lélek,
S polgárszabadság levegő gyanánt.
Mondod: rosz a világ,
Bántók az emberek -
Az élet köztök egy
Zajongó förgeteg!
Kis fali órám éjen át
Szünetlenűl ketyeg
Ha elnémúl veréseivel,
Rögtön felébredek.
Tarka lepkeként dalom
Hogyha útra kél,
Szégyenlős a kis bohó -
Szerte szállni fél.
Ültünk szépen a lugasban,
Arcza mellé kedvesemnek
Csintalan kis ág hajolt be,
Félrehajtja - ujra ott van!
Kedvesét a téli földbe tették!
Jőnek majd ezer vigasztalással
Kik a vidám dalnokot szerették.
Irják, te benned barna ház
Egy ezredév lakott,
S harmincz királyi eskünek
Igéje hangozott.
Hogy első csókban jó, szelid,
Lelkét lehellje rád,
A hosszu szenvedés után,
Ölébe kér anyád.
Utczán, nagyúri ház alatt,
Veres márványlapon,
Sápadt gyerek rongy közt hever -
Fiú hol vagy te honn?
Zajongnak ők és lejtenek,
A kedvmegáldott emberek -
Czikázó hang után!
Utfélen egy vén koldus ül,
Szegényt megnéztem én,
S néhány kiáltó sebhelyet
Láttam meg ősz fején.
Dicséritek borát Tokajnak,
És Körmöczbánya aranyit:
Beszéljetek már, büszke népek,
Uj napjainkról valamit!
Édes leány, hamis leány,
Szivem panaszra kél -
Te csókolódtál lenge nád,
S hitetlenné levél!