 | Kaffka Margita magyar irodalom egyik legjelentősebb női író- és költőnője |
Az asszony víg, dalos volt, - kacaja,
Mint hajnalidőn gerlice szava,
Felhangzott szüntelen.
A férfi nézte és ámulva szólt:
- Lám! Azelőtt ilyen szép sose volt, -
Én így nem ismerem!
Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.
Elvitte nyugalmam egy hajnali álom,
Feledve imetten a színe, alakja,
Ködbeborítva, messzemaradva...
Valamit keresek és nem találom.
Valamiért ez a sok rózsa
Úgy összeborzong, megremeg.
Könnyelmű, tarka violák is
Egymásnak csendet intenek.
Szerettelek téged
Hajnalhasadáskor, -
Harmatos hajnalon,
Rózsapiruláskor,
El is feledtelek
Első kakasszóra,
Mindennap feledlek, -
Máig is temetlek...
Sürgette a férfi: "Ugy-e jösz te velem?
A nagy csodaváros kapuja kitárva,
Ketten suhanunk át utcán, tereken...
Majd ránkborul, tudod, az este bűbája,
Majd hull az eső, halk, üde, tavaszi, lágy,
És ingerel, szédít, pihenni se hágy,
Száz törtszínű fény libeg a vizes úton,
Suttogva, zsibongva jő nagy sokaság...
Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
És ősz fejemmel magam maradok.
- "Jó estét asszonyom! A bálon
Hiányzott, mondhatom!"
- "Nem gondoltam, hogy itt találom,
De - örülök nagyon!"
Nagy Istenek! Elég, elég a csendből!
A béke megfullaszt, - beteg vagyok.
Hát nincs viharszél, hogy szembekacagjam?
Itt minden hallgat, minden mosolyog.
Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Fehér galagonya, - beh virágos!
Semmi közöm a szomorúsághoz!
Gyöngy a kedvem, Isten, ember lássa -
Kölcsön is vehet belőle, aki megkívánta.
Valahol egy szomorú asszonyt
Látott meg Don Juan,
Ki mint a porcellán, fejér volt
És csendes, szótalan.