Juhász Gyula

Juhász Gyula sorsról szóló versei

a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője
1883. április 4. (Szeged) — 1937. április 6. (Szeged)

Szerző figyelése

Móra Ferencnek, a jubileumára

Vannak arcok, melyeket a fátum
Már előre kijelölt magának,
Mosolyukban fájdalmas lemondás,
A szemükben megriasztó árnyak...

Tovább...

00

Jól van így

Békét kötöttem sorssal és világgal,
Letettem én a fegyvert csöndesen,
Beszélgetek madárral és virággal,
Szerelmem is már csillagszerelem.

Tovább...

Mily messze vagytok...

Mily messze vagytok, emberek,
És én is mily távol vagyok,
Valami titkot keresek,
Az életet, mely elhagyott.

Tovább...

00

Budapesti béke

Egy vak koldus ül a körút robajló
Sötét aszfaltján, hol nyüzsög a boly,
Hol hajsza tart és hol hajtott s a hajtó
Egyként lohol s a lét pezsg, mint a bor.

Tovább...

00

Önarckép

Ez elfáradt fej mélyen meghajol már
A sors előtt, mert mindig jó a sors,
Ezt vallja Zrinyi és így zsong a zsoltár,
Szívem, te lázadó vagy s most lakolsz!

Tovább...

00

Sorsom

Magyar vagyok, de nem kiáltom,
Mit is keresnék e világon,
Ahol nem értik énekem meg
S lennék eltévedt, árva gyermek?

Tovább...

20

Sors

Sors, nem vitázom én
Veled, hiszen hiába,
Megyek, szegény legény
Az éjszakába.

Tovább...

10