József Attila

József Attila szomorú versei

költő
1905. április 11. (Budapest) — 1937. december 3. (Balatonszárszó)

Szerző figyelése

Tengerhez

Rengő csoda Tenger!
Fonjad körül bánó dalaiddal
Élet után vágyó lelkemet.

Tovább...

Elégia

Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten,
füst száll a szomorú táj felett,
úgy leng a lelkem,
alacsonyan.
Leng, nem suhan.

Tovább...

Téli éjszaka

Légy fegyelmezett!

A nyár
ellobbant már.

Tovább...

A bánat

A bánat szürke, néma postás,
Sovány az arca, szeme kék,
Keskeny válláról táska lóg le,
Köntöse ócska, meg setét.

Tovább...

Bánat

Hát kijöttem ide, az erdőbe.
Lágy libegés, - a levelek zizegnek,
mint a röpcédulák. A föld csöndje

Tovább...

Szél csapta...

Szél csapta égi rózsabokromat.
Kerengve száll a fonnyadt alkonyat.

Tovább...

Bánat

Futtam, mint a szarvasok,
lágy bánat a szememben.
Famardosó farkasok
űznek vala szivemben.

Tovább...

Parasztanyóka

Vén, ráncos arca majdnem fekete,
Kiszítta régen már a nap heve,
Fogatlan szája bús sóhajüreg,
Oly csöndes néni és olyan öreg.

Tovább...

Köntösök

Remegni kell a vérsötét
Gyökérző Bánat köntösét
S tisztelni kell, ki hordja Ember
És ebfoggal nem tépi szét.

Tovább...

Vágymagam a hold alatt

Be jó az éjben bátoran menni,
Be jó az éjben egyedül lenni;
Bús tavaszi éjjel
S borusan járni szerte-széjjel.

Tovább...