 | József Attila versei az irodalomról és a költészetrőlköltő |
Bátyám, ki bortól mámoros éneket
Zengsz húrodon, Te, nézd a magyar hazát,
Csitítsd el Anna-kérő szíved
S öntsd az erőd a reménytelenbe.
Ó jajgató, bús hangok, a könyvetek megírtam
És most, hogy már reátok hajtom a fedelet,
Nem is tudom elhinni, hogy annyit összesírtam,
Hogy bennem annyi édes, részeg bú erjedett.
Szonett, te drágakő, te antik
Gyöngysor, Reá akasztlak ím,
Hűsen pihenj le vállain,
De fujtsd nyakát, ha dús brigantik...
Lidi nénémnek öccse itt,
Batu khán pesti rokona,
kenyéren élte éveit
s nem volt azúrkék paplana...
Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós...
Ha lelked, logikád,
mint patak köveken
csevegve folyik át
dolgokon egeken -