 | Greguss Ágosttanár, esztéta és költő |
Volt énnekem két munkabíró bátyám:
Mi lett belőlük a világi pályán?
Haladt és partot ért a sajka,
Kiszáll a vándor s tovavész:
Gazdátlan, evezője rajta,
De, ki vezesse, nincs a kéz.
Ma bolondot tettem megint.
Meg is bántam, szokás szerint,
S ártatlan feleségemet,
És összes házi népemet...
Egyszer, nagy szónok Phókionnak
Úgy éljeneznek, úgy tapsolnak
Hogy a hatásra csak elámul,
S aggódva kérdi barátjátul...
Egy rózsás kertben - életünk ilyen kert -
Sétálni láttam tíz szál úri embert.
Társalgani a csillagos nagy éggel,
Kinyitom ablakom egy csöndes éjjel;
Ám csillagot
Nem láthatok
Terpeszkedő felhőtül bal felől...
A róka ki, egy álarczot meglátva,
Boszúsan fölkiálta:
"- Be szép pofa, de nincsen ám agya!"
Midőn oly női arczot lát vala...
Egész nap űzvén a nyulat,
Elnyúlt a hűvös pad alatt
S aludni készült az agár.
Kontárnak szidta egy kontár a mestert,
Mit az utóbbi (kár volt) megneheztelt.
Megunta a kutyáját valaki,
Tehát parancsot ada ki
Hogy agyon kell durrantani.
Nincs boldogítóbb mint a szeretet;
De háladatlan még ez is lehet:
Oly fokban a hogy ők szeretnek minket
Ritkán szeretjük vissza feleinket.