 | Gárdonyi Géza rövid verseieredeti nevén Ziegler Géza, író, költő, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja |
Fényképész úr, e kép nem jó,
bár az arca ugyanaz:
így is bájos angyalfej ez,
de hideg, mint a viasz.
Belgrád alatt az ágyuk morajlása
földet renget a Halál orgonája
Magyar vitéz ott ezernyi ezer
A magyar kézzel az Isten keze ver!
Év év után nagy tengerbe hullt
amelynek neve Fekete mult,
Az élet útja egyre rövidül...
Mikor itt vagy a szobában
mintha teles-tele volna
rózsával és liliommal,
s körülöttünk zene szólna.
Kinek láncon keze-lába,
szomorú az éjszakája.
Kezem-lábam nehéz láncon:
nagy is a szomorúságom.
Elszállott a madár
fekete felhőbe.
Messze jár a rózsám,
hír se jön felőle.
Ha egyszer a nap egy nagy éjszakán
elveszne a Föld tulsó oldalán...
Szememet lehúnyom. Nem mintha aludnám,
csak hogy láthassalak édes kicsi Vilmám.
E Föld, - ez nem a gyönyörök tanyája
a lelkünk itt csak iskoláját járja...
Mikor először lépsz az iskolába,
legyen arcodon Jézus nyájassága:
szólítsd köréd a kisgyermekeket,
és símogasd meg kezecskéjüket.
Ültünk együtt a kertben csendesen,
s egymásra néztünk szerelmesen.
Ő hallgatott és én is hallgattam.
Kezemben a kezét simogattam.
- Kisasszony tudja-e, mi ez a szép virág?
- Minálunk "Mécsvirág."
- Hát ez a kis sárga?
Mikor téged látlak, mindig azt gondolom;
nem vagyok én ébren, csak szépet álmodom.