 | Csokonai Vitéz Mihály rövid verseia magyar irodalom egyik legjelentősebb költője |
A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!
A szomorú veszedelem teljes életedben
Meg ne rontson, háborítson békeségedben.
Régi víg kedvem szép horizonja
Szürkűl borzasztó setétségre,
Egy komor éj mord gyászát rávonja,
S régi napom nem derűl égre.
Bús szívem szomorog,
Ezerfelé tántorog,
Szegény fejem nyomorog,
Sok gondolatban forog.
Amynt
Laurám nyomát e zőld fák
Alatt keresem:
Ah, szóljatok, nimfák!
Hol van jegyesem?
Hol van, hol van jegyesem?
Vígan tőltöm életemet,
A bú, tudom, el nem temet,
Valamíg, Múzsák, veletek
Itt lehetek.
Ne vesztegesd, ne vesztegesd
Az érdemes nevet rám,
Inkább egyébbel fejtegesd
Szíved javát, Arankám!
Most vagyok veled szemben
Először, miólta élek:
Mégis belől szívemben
Mindég kínzál, kegyes lélek.
Bessenyei obojjára,
Horváth réztrombitájára,
Szabó zengő hárfájára,
Mátyási tamburájára,
Főldi érzékeny lantjára,
Kazinczy Orphicájára...
Ha most nem édes énekem,
Ha nincs is abba hév s tűz:
Ne félj, - legyen borom nekem,
Meg egy szerelmetes szűz...
Élj vígan érdemeddel a boldogságnak karjain,
Sok ezer áldásait számlálván vidám napjain.