Csokonai Vitéz Mihálya magyar irodalom egyik legjelentősebb költője |
Ne vesztegesd, ne vesztegesd
Az érdemes nevet rám,
Inkább egyébbel fejtegesd
Szíved javát, Arankám!
Ti, Páphuson nyitott, kacér
Tekintetű leányok!
Ti minket édes ízletű
Nyilakkal öldököltök. -
Mikor levert erőnk felett
Feláll királyi széketek:
Reánk bodor kacajjal
Nehéz bilincset üttök.
Vígan tőltöm életemet,
A bú, tudom, el nem temet,
Valamíg, Múzsák, veletek
Itt lehetek.
Amynt
Laurám nyomát e zőld fák
Alatt keresem:
Ah, szóljatok, nimfák!
Hol van jegyesem?
Hol van, hol van jegyesem?
Minden vígasság tőlem eltávozott,
Vége minden örömemnek;
Szívem reményében megcsalatkozott,
Nincsen nyugta bús fejemnek.
Pártütő! ez igen borzasztó nevezet,
Mert hazája s ura ellen fog e' kezet.
Bús szívem szomorog,
Ezerfelé tántorog,
Szegény fejem nyomorog,
Sok gondolatban forog.
Jaj, hogy szenvedek ily méltatlan,
Hogy leve rabbá egy ártatlan.
Tavasz virít, s száz rózsa nő
Orcádnak Édenében,
S szemed kerűletében
Május mosolygó napja jő.
Kérded, kedves emberem,
E titok mi részbe áll,
Hogy legkedvesb címerem
Egy elharvadt rózsaszál...
Azt beszéli Timon, hogy ő mind egyaránt
Gyűlöl minden embert s még senkit meg nem szánt.
Jer, kit mérges gondok rágnak,
Jer a zőld Tempére,
Ez ártatlan múlatságnak
Ébresztő helyére.