Berde Mária

erdélyi magyar író, költő, műfordító és tanár
1889. február 5. (Kackó) — 1949. február 20. (Kolozsvár)

Szerző figyelése

Hogyan?

Mint alvó gyermek éjfél karján,
Oly némán, némán.

Tovább...

Szüret

Hallod, hull a dió,
Végigseper az ág közt.

Tovább...

Szerelem

Cirógatsz: szép földi játék.
Ölelsz: a szívemig átég.
Mutatni Lázország csodáit.
Csókodon viszel odáig.

Tovább...

Tenger

Szép?... Ugye szép?
Ugye a víz folyó szivárvány?

Tovább...

Ki tudja...

Ki tudja, egyszer megriad a tél,
És akkor utat száraszt még a szél.

Tovább...

Csönd

Nem aki lomhán és sugártalan jő,
Az agyra gondot és a szívre gyászt hoz,
Nem az a csend borul le néha rám:
Koronás, hermelinpalástos...

Tovább...

Pergő kalász vagyok

Ha kérdezik, a termés megérett,
Acélos-é már a kihulló szem,
Nem válaszolok, lehajtom fejem,
S belül a kín forró tüze éget.

Tovább...

Látom a szemed...

Látom szemed: a hűt, a jót, a tisztát,
Mintha a menny kapuját reám nyitnád.

Tovább...

Mindenki elhagyott

Mindenki elhagyott.
Az emberek.
Akik szárnyam kibonták s fölemeltek.
A világ, aki hetyke sok csatát,
S nem tiszta szívet várt, lobogó lelket.

Tovább...

Panasz

Mi engem mardos, vajon kinek fáj még?
Mi nékem éjjel, vajon kinek árnyék?

Tovább...

Kísértet

Izzott a nyár - nem baj, hogy elmúlt.
Nem fáj: a rózsa sírva elhullt.

Tovább...

Szomorúság

A vízre künt nyíló lombok hajolnak,
Lemosolyog a kéklő végtelenség,
Alatta céltalan cikázó fecskék -
Csicsergő fecském, könnyű kedvem, hol vagy?

Tovább...

Mezőség

Dombóceán fölött a szél sustorog
Az ében éji ágyból kelő tájra,
Kicseng a tanyák hajnaltrombitája:
Harsánykemény, vidor kakastorok.

Tovább...

Merengés

Anyám -
A gesztenyék ezergyertyásan állanak.
A nap öléből omló aranysugarak
Eloszlatják az égről, íme, a borút:
Anyám - csak mi leszünk örökre szomorúk?

Tovább...

Visszatérés

A mesék országából jöttem,
Cipőmön a por még arany.
Megcsap valami illatából,
Ha este kibontom hajam.

Tovább...