 | Benedek Elek gyermekverseiíró, újságíró és költő |
Megváltozott a szokásom
Nincsen otthon maradásom.
Éltem eddig úri módon,
Most mindég az utcát róvom.
Járok-kelek a kertemben,
Kertészolló a kezemben.
Kedves fáim nézegetem,
Ahol szükség, nyesegetem.
Künn a pusztán születtem én,
Kiskunsági bojtár legény.
A síkság az én országom,
Más országba nem is vágyom.
Édes anya (vagy apa) nevenapján
Édes anyám rózsafája,
Kis madárka szállott rája.
Zeng belé az egész határ,
Úgy dalol az a kis madár.
Tessék kisasszonykám,
Finom gesztenye,
Héja ropogós,
A bele omlós,
Nem hiszöm, lelköm,
Hogy ne ízlene.
Én Istenem! Jó Istenem!
Becsukódik már a szemem,
De a Tied nyitva, Atyám!
Amíg alszom, vigyázz reám!
Fölébredt a nap, kapuját kitárta,
Nótával köszönti a dalos madárka.
Ébredez az erdő, már a rét sem alszik
Madár dalolása messzire elhallszik.
Giling, galang, szól a harang,
Húzza három fehér galamb,
A negyedik bokrétával,
Templomba megy nannyókával...
Két kis kakas nagy hangosan,
Perlekedett haragosan.
Addig s addig perlekedtek,
Hogy egymás fejének estek.
Jőnek már a fecskék, hazafelé jőnek,
Szebbre fordulását érzik az időnek.
Erdőkön, mezőkön, tengeren által,
Vidám csicsergéssel fecskecsapat szárnyal.
Uhu, uhu, uhu, huhog bagoly koma,
Lesz-e vajon este finom, jó lakoma?
Elment a nagyapó,
Isten tudja, merre,
Talán napnyugatra,
Talán napkeletre.
Mióta az újság hírül adta,
Hogy egy kutya (német az ebadta!)
Nemcsak csahol, ámde még beszél is,
A csodákban hinni kezdek én is.