 | Benedek Elek gyermekverseiíró, újságíró és költő |
Feljött már a nap az égen,
Nagyapa sétálni mégyen.
Nincsen otthon maradása,
Megy, hogy unokáit lássa.
Isten hozta, nagyapóka!
Nem láttam már egy hét óta.
Hol, merre járt, hogy nem láttam?
Este, reggel, mindig vártam.
Farkas-barkas mit akarsz?
Pajta körül mit kaparsz?
Ugye likat akarsz ásni,
Szeretnél szépen bemászni?
Ragyogj, ragyogj még, őszi napsugár,
Melengesd testét az elaggott földnek!
Szánd meg szegényt, óh nézzed, mily kopár,
Talán nem is zöldül ki soha többet.
Képes könyvben sok versike,
Kívül tudja mind Terike.
Elejétől végig mondja,
Babáira nincs most gondja.
1. Nézd a hangyát, mily szorgalmas,
Parancs nélkül dolgozik,
Reggel kezdi, este végzi,
Sohasem unatkozik.
S rendes az ő munkája:
Járj tanulni hozzája.
Tramta, tramta, gyerekek,
Itt a réz síp, vegyetek,
Van itt játék mindenféle,
Bicska, melynek nincsen éle;
Kocsi, szekér, négy karikás,
Nézzétek meg, egy sem hibás.
Amikor télen hullni kezd a hó,
Indul útjára Mikulás apó.
A szél szakállát tépi, lengeti,
De ő kigyelme ezt csak neveti.
Egyszer egy kecske
Betévedt Pestre,
Ment, mendegélt,
Szépen eregélt;
Nézett erre is,
Nézett arra is.
Megunta Brekeke a magányosságot,
Igen megkívánta a szent házasságot,
Megkívánta, haj, de hiába kívánta,
Mert a béka kisasszony,
Kik közül válasszon,
Vala bár ezer is, hideg volt iránta,
Mint a jég oly hideg,
Nem kellett senkinek.
Fehér akác virágozik,
Mosolyogva illatozik,
S te cseresznye, mit gondoltál,
Hogy úgy nekipirosodtál?
Haj, de nekipirosodtál!
Kis falumon néma csend ül,
De a mezőn kasza csendül.
Otthon csak a beteg maradt,
A többi mind búzát arat.
Az áldott Nap, ímé, pihenni tére,
Álom borult ragyogó szép szemére.
Közelg az Éj, sötét szárnyát kibontva,
Fáradt testem vágyik a nyugalomra.
Fejét kidugta már a hóvirág,
Mind hosszabb-hosszabb lesz a napvilág,
Még csak egy-két nap s itt az ibolya,
Kicsalja őt is a nap mosolya.
Kinyílott már az ibolya,
Megjött apa nevenapja.
Kicsi lánya azt kívánja:
A jó Isten áldja, áldja!