 | Benedek Elekíró, újságíró és költő |
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez;
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hagyd annak, ami: épnek, szépnek,
Ne bántsd a fát!
Virágok napja, szép virágvasárnap,
Jövel, jövel már, bontsd ki röpke szárnyad!
Hintsd be virággal az avar mezőket,
A kertek fáit, félve rügyezőket,
Óh, szánd meg őket!
Csendes szoba, nyitott ablak
Kicsi Laci be-beballag.
Ne hajolj be rózsafácska,
Nyugodt legyen apu álma!
Mikor szép csendesen leszállott az este,
Érkezett meg hozzánk a legelső fecske.
Fáradt volt szegényke. Leszállt. Aztán nézte:
Vajon megvan-e még az ő puha fészke.
Cimborát hozott a posta
Klárika buzgón olvassa:
Evést, ivást, mindent felejt,
Cica-furfangról mit se sejt.
Búsan járok-kelek a szürke avaron,
Léptem alatt zörög a sárga falevél.
Kis madár énekét immár nem zavarom
Erdő víg dalnoka, ó, hová lettél?
Kora reggel, amikor
Húzzák a harangot,
Ébredeznek, szárnyra kelnek
A kedves galambok.
Lenyugodott a nap, a munkának vége,
A vacsoracsillag kiült már az égre.
Bujdosik Mariska, Isten tudja, merre,
Talán napnyugatra, talán napkeletre.
Akármerre indul, szerencse kísérje,
Szegény kis bujdosót baj sehol se érje.
Hallod-e te kis gilice,
Ne rakj fészket út szélire,
Mert az úton sokan járnak,
Téged ottan megtalálnak.
Kicsike vagyok én,
Sokat nem mondhatok,
Egyet-kettőt azért
Mégis csak szólhatok.
Gólya, fecske útra készül,
Búcsúzódik a fészkétül.
Kelepelnek, csicseregnek,
Szép nyár múltán keseregnek,
Jaj de búsan keseregnek!