 | Benedek Elekíró, újságíró és költő |
Ica, rica, kukorica,
Hozzad gyorsan, kis Marica!
Hajnal óta kiabálok,
A lábamon alig állok.
Itt vagy, itt vagy, fecskemadár,
Szívünk olyan régóta vár,
Daltól zeng az eresz alja,
Felvidámul, aki hallja.
Megváltozott a szokásom
Nincsen otthon maradásom.
Éltem eddig úri módon,
Most mindég az utcát róvom.
Madárka, madárka,
Csácsogó madárka,
Szállj ide, szállj ide,
Házunk ablakára.
Száll a lepke, dong a dongó,
A madárdal nem búsongó,
Nem hallatszik bús panasz;
Daltól hangos hegy, völgy, halom,
Falu végén zúg a malom:
Itt van, itt van a tavasz!
Egy, kettő, egy, kettő! Ide nézzetek,
Jobbra át, balra át: katona leszek,
Van már görbe kardom, csákóm is leszen,
Szalutál a baka, hogyha fölteszem.
Hol a keleti ég nagy hegyekre hajlik,
Ott van az én falum, csendes völgy ölében.
Nagyvilág lármája oda el nem hallik,
Élnek a lakói csendesen, békében.
Hinta, hinta, hintóba,
Jere Marci Brassóba.
Ez aztán a nagy város,
Hétfaluval határos.
Mikor Kossuth azt üzente,
Hogy a regement hiányos,
Kardját jó élesre fente
Kisbaconi Huszár János.
Nóta, nóta, régi nóta e nóta:
Állatok közt legravaszabb a róka.
Hej, nagy az én gazdaságom,
Nincs több ilyen a világon.
Hat ökörnek a kötele,
Három vasvillának nyele -
Ez a gazdaság!
Kis falumon néma csend ül,
De a mezőn kasza csendül.
Otthon csak a beteg maradt,
A többi mind búzát arat.
Arany kalászok tengerében járok,
Reám nevetnek kék búzavirágok.
Nevetős kedvük nem tudom, miért van,
Egy-két nap tán még s fekszenek aléltan.
Búg a cséplőgép mélán, csendesen,
Ömlik belőle piros búzaszem.
Hajnalba kezdi s estig meg sem áll,
Mélabús hangján folyton muzsikál,
Óh, milyen szépen muzsikál!