 | Benedek Elekíró, újságíró és költő |
Fiam, immáron három éve
Hogy csak álmomban láttalak,
Fekete hajam hófehérre
Vénült e három év alatt.
Künn a pusztán születtem én,
Kiskunsági bojtár legény.
A síkság az én országom,
Más országba nem is vágyom.
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez;
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hagyd annak, ami: épnek, szépnek,
Ne bántsd a fát!
Angyalok éneklik:
Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok,
Jámbor pásztoroknak utat mutassatok!
Ihol, Bethlehemben kinyílt egy szép virág,
Akinek nyílását várta egész világ,
Várta egész világ.
Búsan járok-kelek a szürke avaron,
Léptem alatt zörög a sárga falevél.
Kis madár énekét immár nem zavarom
Erdő víg dalnoka, ó, hová lettél?
Ihol, itt van, itt van Mikulás apó!
Fehér a szakálla, fehér mint a hó.
Hinta, hinta, hintóba,
Jere Marci Brassóba.
Ez aztán a nagy város,
Hétfaluval határos.
Itt vagy, itt vagy, fecskemadár,
Szívünk olyan régóta vár,
Daltól zeng az eresz alja,
Felvidámul, aki hallja.
Esztendő borul esztendőre,
Az új az ót eltemeti.
Ki búsul ezen? Csak a dőre,
A bölcs mindezt csak neveti.
Megváltozott a szokásom
Nincsen otthon maradásom.
Éltem eddig úri módon,
Most mindég az utcát róvom.
Ica, rica, kukorica,
Hozzad gyorsan, kis Marica!
Hajnal óta kiabálok,
A lábamon alig állok.
Egy, kettő, egy, kettő! Ide nézzetek,
Jobbra át, balra át: katona leszek,
Van már görbe kardom, csákóm is leszen,
Szalutál a baka, hogyha fölteszem.