 | Bárd Oszkármagyar orvos, költő és drámaíró |
Hazát több módon lehet elveszítni,
eltéphetnek, vagy kényszerülsz magad
kivándorolni, de oly szörnyű egy sincs,
mint amikor a hazád megtagad.
Alig bírtuk, füve perzselte lábunk,
de a tisztásig kellett menni még,
fölöttünk, mint egy órjás rózsa kelyhe,
éretten, égőn, fulladásig telve
alig légzett a júliusi ég.
Kétezer éve egyre csak beszélünk
a szeretetről s míg pár eb ugat,
a karaván halad fölényes gúnnyal,
hisz gyártunk mindig új és új ágyúkat.
Az igaz Jóság eljön még vajjon?
Mert ez nem az. A búgó orgonának
alig vár sípja zeng, a többi holt,
a vágy telitett, dús kovakövéből
erőnk eddig mily kis lángot csiholt!
Virágnyelv ez is: ehelyett "Imádlak!"
azt mondom Néked: "Hideg van, ügyelj!";
szerelmes szókkal hívni sohse hívlak,
de készen vár mellettem puha hely;
nem gügyögök, nem fulladozom, sírok,
romantikusat sohse esküszöm,
csak megfogom a kezed s általviszlek
Sátán viharján s álnok, torz tűzön.