 | Bárd Miklósszületési nevén Kozma Ferenc, költő |
A korzó népét nem izgatja már:
Öngyilkost hánytorgat az ár,
De a hajósok rúdra kaptak:
"Azért se adjuk a haboknak!"
"Utána!" - s mig fölhajt az estben
A ladik- és a hullaverseny,
Fogadnak rá a pestiek:
"Nem érik el!" Nagyon siet...
Mi ütött hozzá? - Borongós alkony,
Hiába várom, hogy hangot adjon.
Hallgat - didergve gubbaszt a gallyon
Föl sem neszel.
Volt hallgatóm, egy híres vén cigány,
Ennek tetszett a muzsikám.
Cigánykirály volt - napfényes orom,
És halhatatlan a cigánysoron.
Fürednek kies partján, kútfején,
Hova száz orvos gyűlt be az idén,
Egy tudós beszélt Apolló nyiláról,
Mely fölajozva Olimp távolából
Sosem hibáz - mindig szívet talál.
Miklós fiamnak egy havanna szivarral
Harmincöt éve Miklós napra
Apámtól kaptam én ezt.
Tartsd te is az emlékezésre
S harmincöt évek mulva véle,
Becsüld meg majd a Dénest.*...
Az alkonyodó napba nézek,
S vöröslő pitvarában a nagy éjnek
Beszámolok...
Lovas vitéz voltam,
Éltem - szerettem, sose számítottam,
S egy bálványom volt: ez a hitevesztett,
Ezer év óta vérző nemzet,
Ezt nem róják föl nékem odafenn. -...
Agrária! földünk leánya: szellem,
Pihenj meg itt e rozskereszten -
Bealkonyult.
Fordítsd felém a képed
És szólj, óh életadó élet,
Mi fáj itt, mikor pendül a kasza?
Itt azt mondják, tisztátalan vagyok,
Ki asszonyul hat férfiban csalódtam.
E forrásnál töltém be a húsz évet,
Akkor itt ujjongott az élet,
A napja perzselt tűzzel, lánggal,
Az éjje megtelt zsongó szerenáddal,
S egy dala volt: "Képeddel alszom el".
Orvtámadás volt - elsodró attak,
Hozzám ütött a csont lovag,
Száguldva jött az új próbálkozásra,
Eliszkolt, mikor elhibázta,
De két szemgödre gyilkos gúnyt cikázott:
Majd holnap győz - ma csak cicázott.
Én sárgacsőrü kis madárfiókám
Ihol a vers. - Az öreg cimbora
Őszének tarlott tájain borongván,
Magával némi mélabút hoza.
"Új életritmus!"... Majd így végezéd:
Győznek a szög, a számok, győz a gép,
És pusztulnak a lenge gyermekálmok.
Ezzel vége a disputának,
A technika nem tűr meg ellenérvet,
Felettem szárnyalnak a gépek,
De mégis engedd, hogy, bár avatatlan,
Kimondjam, amit itt hordok magamban...
Eddig, ha jött, ott kelt föl, hol a nap,
S ha végig vágta lesült arcomat
És végig söpört lelkemen,
Ujjongtam: rajta! - nem bírsz én velem,
Feküdj nekem! - Mikor a szél süvít,
Szivem, melyet a birkózás üdít,
Friss indulót ver...
Fogytán a lisztláng... Sok a jó búza,
A szeme teljes, megvan a súlya,
Sütetje is jó és a sütemény
Kiadósabb a réginél.