Bányai Kornélköltő |
Halált hozó ősz máglyái ragyognak hegyeken s a rónán.
Szellős szőlleinkben érett és ijesztő gyümölcsök zuhannak.
Tűz ünnepe! Mámoros szüret! Maradék aranya veri a napnak
végzetes vidékünk lángolását.
Járok elsüllyedt tájakon, a porban,
erdők alá futó, mély utakon.
Síró hangokkal, fanyar illatokkal
utamba áll a szürkülő vadon.
Földig omolva simítom lengő fürtjeid s a színeket,
mik sokasodva nőnek és ünneppé lobogózzák,
szántott világ, friss fénybe forduló földarcodat,
mely újra felkacag s velem dalolja szélbe
minden élők s halottak indulóját.
Így múlnak napjaink: mindig közelebb és súlyosabban
hajlunk a földhöz, utolsó biztos ágyunkat keresve.
Bimbósan hervad életünk s tünődve hallgatódzunk
sülyedt idők porából csendülő hívó jelekre...
Szűz föld, ifjú álmaim s apáim földje,
jó lenne megpihenni itt
s kedvemre bolyongva csókkal
illetni zöld zsombékjaid -
Örömmel nézek rátok
falusi házak előtt
virító haszontalan kertek,
ehéz por alól is nevető
virágok.
Zengő sinek ívelnek homlokunkba
és új váltók gurítnak új utat.
Világok szörnyű titkán győz a munka,
az agyvelő mélységekben kutat.
Fejemben nap virul,
háborgó tűzzel talpig éjbe járok.
Ujjaimon sorsok ragyognak: gyürükbe verődött
népek és világok.
Fatáborok mozdulnak álmaimban,
zegzugos világom
zúgását hallom itt az Alföldön is egyre,
ezen az óriás tisztáson.
Életünk fényes értelme: szép halál
állandó szüret aratás csikorgó ég alatt.
Ó mennyi nagyszerű igéret lombos élet
tetőtlen gigászi templom
tékozló hős lendület
hasadt a mélyből s tört újra halomba
embert tápláló gazdag televénnyé!
Ösvények őrzik talpamat,
ballagok utak porában.
Ösmernek jól a lágy füvek,
erdők híves hajlékaim.
Tüzes borainknál kedvesebb vizünk: Balaton,
ámulva köszöntöm első csillanásaid.
Sötét földek kövek kelyhében csodaként
lobban zöld szined
mint fiatal tengeri levél.
Gyönyörű születés számomra a szépség, öleljetek
napillatos habok távol hullámai, lihegő víz,
hatalmas ritmus, mindent ringató - temess el!
nappal és éjjel, csók és sírhalom, mind megannyi hullám,
így ringatott idáig és meztelen a porban így vagyok:
időtlen kép a fákkal, mozgó vizekkel és az éggel!
Omszk fölött az ég megfagyott, sárga...
Az őr fölöttünk lassan ide-oda jár.
Itt már régen kész a téli máglya,
Már rég meghalt a Nyár, a régi Nyár.
Ének a mélyben munkáló erőkről
Ó nagyszerű, örök időktől buzgó, ős erők, csodálatos
halk rúgók, régi tervek föld színén, mennyekben és a föld alatt!
Minden mulandó, csak ti vagytok épp s belőletek bont ősi láz
élőket, holtakat!