Babits Mihály versei az irodalomról és a költészetrőlteljes nevén Babits Mihály László Ákos, költő, író, műfordító és irodalomtörténész |
A mások gondolatai
mint fiatal gyönyörü lányok
jöttek egyszer elém:
arcuknak húsa szent keménység,
szemük sötéte fény.
Ezek hideg szonettek. Mind ügyesség
és szenvtelen, csak virtuózitás.
Bár munkában manapság nincs nemesség,
ez csupa munka, csupa faragás.
Ó könyv, amelybe ezrek álma révedt!
Dús serleg, melyet Héphaisztosz gyártott
s amelybe ajkat hajdan annyi mártott,
hogy száz király szájíze beleévedt.
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
Kik messze tőlem együtt énekeltek -
Ó, boldog verseny, bátor, büszke, boldog
költők, kik együtt, értőknek daloltok,
egy fa levéli mind, testvéri lelkek!
Ó ti kik oly régen s mégsem igen messze
tevétek, e nyelv hogy forrásit eressze
(háznak idült jégtől így csurran eresze
s hanyagolt bányának nyíl tágan eresze).
Szobámban ülök. Könyv előttem. Apró
hangyák mászkálnak feketén a könyvben.
Jaj... nézd... lecsusznak a világos lapról!
s fejembe bizsegnek... hosszu sor... tömötten.
Mikor még gyermek voltam
szomoru és szerény
egy nagy könyvesszobába
kerültem egyszer én
s kiálték vágyra kelten:
Elmém hajóra hág!
Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -
így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.