Babits Mihályteljes nevén Babits Mihály László Ákos, költő, író, műfordító és irodalomtörténész |
Ti szép leányok, két leányok,
kik úgy nevettetek velem,
terhet hajómból mind kihányok:
lám, könnyü lettem hirtelen,
lám, gyermek lettem újra, lányok.
Minden fény a vízbe mártja
hosszu lábát lankatag:
lába körül ing a hab.
Szép kikelet, kelsz hát, arcomba lehelsz hát,
újra, tavasz, onnan lelkembe lehelsz át,
lelkembe lehelsz, mely, úgy mint te, ezerszer
szúnnyad vala, s melyet táplálni te versz fel.
Ó mennyi szerencse
és mennyi talány!
A régi Velence
s az ifjú leány.
A nagy szobában egyedül maradtam,
lábam besüpped bolyhos szőnyegén,
besüpped az öblös fotel alattam:
a nagy szobában senki más, csak én.
Tenger az éj most
itt állok a hídon.
Távol a város
lángjai lógnak.
A szürke sötétben
kék villanyu foltok.
A hajad olyan fekete
a ruhád oly fehér;
az ifjuság igérete
az élettel felér.
Ki tesz,
ki vesz,
s igaz vigaszt
talál a tettben, boldog az,
ha tűrt is, boldog mindig az:
de én,
szegény,
csupán tunyán...
A napsugár
ecsetje jár
már
a sivár
tűzfalon;
eszedbe jut-e angyalom...
Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Hajók vagyunk és örökké külön!
Hajó hajót ha érint már veszély
és sülyedés. Ne nyujtsd ki kezedet,
hogy megsegíts, mert ez a mozdulat
lök tán a földre. Én már úgy bolygok e
roppant világban, mint egy cár veszélyes
birodalmában, elkerülve minden...
Mi vagyunk a rónán járók
Soha napján meg nem állók
Lég fiai, röpke rárók,
messze mezőn szerte szállók.
Huj, huj, huj!
Bálterem most az ősz
sárga selyemmel.
Legyezők röpködése.
Táncok lengése.