 | Arany Jánosmagyar költő, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára |
Arcom vonásit ez ábrázolatban
Szemed, hiszem, hogy híven fölleli.
Nem lettél volna szívem gyermeke,
Csak, mint valál, Istenkéz remeke...
Az ifju évek bajt hoznak s visznek,
Ha rontanak, viszont jóvá tesznek...
Ifjúkori munkát öregen ne végezz,
Ha akarod, hogy jól menjen sora véghez...
Anyai gond, anyai báj
Virraszt a bölcső felett,
Redős homlok, mosolygó száj...
Pál, fordulásod forduljon mindig örömre!
Pál, megtérésed hagyja sokára az ég.
Vándor megállj! Hó! bámuld e követ,
Mellyel magunknak szerzénk hírnevet...
Ha napfényes Vízkereszt
Megcsordítja az ereszt,
Akkor évben jól ereszt...
Azt hittem: öröm vagy, s kezdettem örülni,
Eltakartál egy sírt, hogy szemem ne lássa...
Toldy Ferenc tetemét nagy erővel nyomja ez a sír
S kétszerezett súllyal féltve takarja porát...
Mint folyondár, melynek
Támasza kidőle,
Roskad le az özvegy
- Oly hirtelen özvegy! -
A fekete földre.