Agyagási Károlyorvos, költő, író és műfordító |
Ha soká gondolok gyermekéveime,
Fiatalkoromra, régi szerelemre;
Mint a záporeső az elszikkadt tájra,
Úgy hat e gondolat lelkem világára.
Azt gondoltam, hogy már nyugton alhatom,
Nem szólal meg többé rekedtes dalom.
Ha tizenöt évet vissza tudnék szállni,
Milyen szép meséket tudnék kitalálni.
Soraim behintném jókedvvel, tréfával,
Olvasóm nem bírna a sok kacagással.
A helyett, hogy sírnék, öreg, balga lélek,
Kinek az élettől nincsen mit reméljek.