Ady Endre versei a halálrólteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Nótázó bűnök, hetyke gazság,
Törik-szakad és csak azért is,
Halál-hivás,
Csuhaj: ez a magyar vigasság.
Én már régen-régen úr lennék
S vagyok öreg temető-szolga:
Volt egy asszony s az életet
Rámparancsolta.
Áldj meg, ha itthagysz, áldj akkor is,
Ha rossz voltam.
Összetévesztitek a Halállal,
Holott Ő a Halálnak is ura
S akkor vagytok a közelében,
Ha kötekedtek a Halállal.
Vonatok, melyek hozzá visztek,
Vonatok, melyek tőle hoztok,
Óh, vonatok, járjatok rosszul,
Ha éjszakában száguldoztok.
Ha elmentél,
Okod volt rá s minden tettnél
Mondottál egy jónagyobbat:
A Halált.
Töff-töff, robogunk
Motólás ördögszekéren,
Zöld gépkocsin,
Éljen az Élet, éljen, éljen.
Sok szépet fog adni a Halál.
Az Élet kissé szűken mérte.
Eladom, amit a Halál ad,
Ki ad többet érte?
Két messzi sírt fölbontatott
S rothadt, két, egyforma halott
Bámult,
Hogy mit akarnak még tőlük
Az elfelejtett világbul.
Ott feledték a havas sikon,
Ásatlan sírján sohasem nő
Szekfű, Isten-fa, bazsalikom.
Mi mindig mindenről elkésünk,
Mi biztosan messziről jövünk.
Fáradt, szomoru a lépésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.
Breton parton sújt majd az álom
S alszunk fehéren és halottan
Tengeres, téli, szürke tájon.
Iszapos, mély, fekete árok
A Halál-árok.
Oda kerülnek
A vén szerelmi csatárok.
Napverte pusztán, lila ég alatt
Lángol a vörhenyes homok.
Egy óriás, tüzes kemence
A puszta. És én loholok.
És én loholok, loholok.