Ady Endreteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Óh, furcsa Élet,
Hogy fáj minden sokod
S mégis, hogy sietek
Ok nélkül,
Jobban, mint valaha, elébed.
Sok-sok új vers, kínban fogant szavak,
Óh, életem, be nagyon éltelek,
Óh, életem, be eldaloltalak.
Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Élet, Élet, Élet,
Mindig növekvő menedékek,
Tudom én jól, hogy vétek,
Mégis olyan jó
Szárnyalni felétek.
Kiket szerettem
S mert én szerettem őket: néhaik,
Harmincadik András-napomkor
Érkeztek ünnepi menetben.
Élek és nézem, nézem
Az élet Karneválját
S néhány bátor koldussal
Imádkozom ekképpen...
Emlékezem, hogy tegnap örültem
S körülöttem tegnapok, holtak.
Csak a mát nem látom sehol sem.
Mi lesz holnap?
Csonttá fagy az, akit szeretnek:
Minden csöpp vér, mely hull miatta,
Belekeményül jégbe, fagyba.
Sok szépet fog adni a Halál.
Az Élet kissé szűken mérte.
Eladom, amit a Halál ad,
Ki ad többet érte?
Megálljatok, kínok, sebek,
Ne siessetek.
Meghalok én szépen, szabállyal,
De beszédem van a Halállal.
A régi csapszékbe gyerünk,
Hol a magyar lyány és a fáta
Egyformán kivánta
Tréfánk és furcsa ingerünk.
Hát adjuk az Álomnak magunkat
S édes anyám, aki megöregedtél
Miattunk gyorsan és sohse vettél
Gyér haj-erdődbe újabb fésűt,
Ez álomban légy ifju delnő.
Szép Húsvét jött most, cifra és derült,
Uram-Istenem, ez se sikerült:
Egy kalendáriumi szomoruság.
Büntetem magam egy kacagásért,
Egy feledt óráért kínzom magam:
Minden, amiért illett örülnöm,
Odavan.
Cseng az élet harangszóval,
Cseng az élet hivogatón,
Cseng az élet, evoé.