Ady Endreteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Most szeretnék egy förtelmest zuhanni
A Semmibe
S minden készet nemesen másnak hagyni.
Magyar akácnak érett táskája
Vagyok talán
S magot-hullajtó, nagy megadással
Szóródjak át víg másoknak falán:
Talán ez a sorsom?
Egy perc és megcsókol az Élet,
Testem vidám, lángoló katlan.
Égnek a nők, a házak, utcák,
A szívek, álmok. Minden ég
És minden halhatatlan.
Remegő kézből habzó serleg,
Te vagy ez, ismeretlen Adám,
Kit fájlak, iszlak s nem ismerlek.
Mi köt ide engem,
Hol nem szeret senki?
Ez idegen helyen
Mit tudok szeretni?
Hágában konferenciáznak,
Párisban helyreállt a csend.
Nálunk csak úgy dühöng a béke,
Csendes, nyugodt a parlament.
Barátok, brávók, hívek, ellenek,
Kiknek tetszettünk és tetszett tetszeni
S evoé, még az asszonyok is
Elmaradoznak.
Én Istenem, de szomorú utazás lesz.
Úgy reszketek, félek tőle,
Mintha nem is hazamennék,
Hanem messze idegenbe,
Egy szomorú temetőbe...
Télen a büszke
Nyári leányok,
Hideg leányok
Nyomába űznek
Engem az álmok.
Lótusz-virág, lótusz-virág,
Szent kelyhedet megcsókolom, lásd,
Aztán felhőzni kezd a lelkem,
Aztán keserű záport hullat,
Lótusz-virág, lótusz-virág...
Kicsim, holnap már elmész s itt marad
A Halálból egy oly kicsiny darab,
Amennyi voltál nékem:
Cirogató, édes asszonyfiók
S csókoló ellenségem.
Áldott kezeddel símogatsz meg,
Anyám.
Intő szavad még mintha hallanám,
Míg rám borulsz
S áldott kezeddel símogatsz meg.
Be szikkadt szájjal mosolygok megint,
Száraz bölcseség vén aszálya bennem:
El kell már megint nagy vizekre mennem.
A sztrájk ma már az élet sója,
Baranyi a megmondhatója,
Míly üdvös és míly jó a sztrájk...
Hogy ámítni nem tudtuk egymást,
Friggyé ez úgy sem válhatott,
Én a nőt nem láttam sehol sem,
Te meg a férfiállatot.