 | Ady Endreteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.
Hódolni kergettem elébed
A vágyak éhes csapatát,
Nomád, vad, büszke csapatát
A vérnek.
Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.
Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Hajh, megmaradni nagy betegnek,
Sírba-rugandó idegennek,
De élni, de élni.
Két szegény karomat kinyujtom
Száz mértföldre. Hat éve
Már, hogy először elért
S meghalnék, ha most,
Először, el nem érne.
Vad szirttetőn mi ketten
Állunk árván, meredten,
Állunk összetapadtan,
Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:
Egy ingás és zuhanunk.
Hetedhét országban
Nem találtam mását:
Szeretem szép, beteg,
Csengő kacagását,
De nagyon szeretem.
Kipp - kopp, mintha egy aszzony jönne,
Sötét lépcsőn, remegve, lopva:
Szivem eláll, nagyszerüt várok
Őszi alkonyban, bizakodva.
Sugaras a fejem s az arcom,
Amerre járok, száll a csönd, riad,
Fölkopogom az alvó Párist,
Fényével elönt a hajnali Nap.
Alakos játék, százszor-zárt titok
Hős, futó bölcse újból és megint
Állok süppedten szókimondó bajban.
Cselek, barlangok, vermek, kárpitok,
Bozótok, lárvák, segítsetek rajtam.
Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.
Lovamra patkót senki nem veret,
Be szerencse, hogy senki sem szeret:
Kocogok, lógok követlen úton
S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.
Bús arcát érzem szívemen
A könnyek asszonyának,
Rózsás, remegő ujjai
Most a szivembe vájnak.
Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.