 | Ady Endreteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Csak másért a másét
Sohasem akartam,
Csupán a viharért
Nem jártam viharban.
Becsületes szivem
Becsületes jussát
Kerestem a harcban.
Hiába hideg a Hold. Egyszer
A mi óránk ütött
S szent láz verte az éjszakát,
Melybe két, szép, nyomorult embert
Terelt be a véletlen Idő,
A sokféle Időnek eggye,
Irgalmas, bolond, dús Idő,
Mely asszonyommal összehajtott...
Sóbálványa lettem
Hazám dúlásának,
Szeretett jószágim,
Csűreim, táraim
Bús pusztulásának.
Pénz, számon-kérem tőled
Az életet, a terveket,
A hazámat, az anyámat,
Az Istent s a gondolatot
És a szeretőmet.
Álom-mázsát hordok magamban
S mint ragyogó, súlyos kisértet
Nézegetem a maiakat
És imádkozva látok, mérek.
Kinlódtam s nem hagyom abba
S úgy nézek bele a Napba:
Cseresznye-fák fehér virág-tüze,
Nem hagyom abba
S tavaszosan nézek a Napba.
Óh, elégtétel éjszakája,
Óh, gyönyörűség éjszakája:
Szememet már lefogták szépen
És senki sem emlékszik rája.
Mikor tudom, hogy
Vagyok az, aki voltam
S mikor az Ember
Jól be- és kibomoltan
Fetreng és őrjöng,
Száguld és szenved,
Hadd imádjam meg,
Én, a kálvinista...
Egyszer-kétszer
Meghaltál már, vén, bolond úr
S ellenséggel
Vívtál néhány hős csatát.
Nem akartam megadni, amit nem kell
S most nem tudok megbirkózni,
Kéretlen muszájokkal s elemekkel
S régi negédességem elhunyt.
Eltestálom ezennel
Szegény szivem haragját:
Bolond örökösömnek
Bölcsőjét most faragják,
Most faragják valahol.
Ha az adódott, hogy megérjem
Lakodalom multjának tompa,
Síri és szörnyű csömör-napját,
Nem hiszem, hogy lelkem ujjongna.
Mikor a basa-rózsák voltak itt
Fejedelmi virágok,
Loptunk idegen kertekből is
A templomért,
Hogy a templomban virágosan
Lássuk egymást,
Leányok, fiuk, nyugtalanok,
Mert csak a templomban...
Nincsen a világon, semmi sincs,
Hazudunk, belül boszorkányos,
Kicsi körön,
Még bús öröm sincs a tanyánkon,
Nincsen öröm.
Beteg vagyok, nagyon beteg,
Én Istenem, légy igazságos
S úgy áldj meg, ahogy szenvedek.