 | Ady Endreteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Fölgyujtogattam minden hevülésem
S hideg szemmel is megvizsgáltam magam:
Hitem, harcaim, bús kétkedéseim.
Jaj, hogy nem szabad mégsem, mégsem, mégsem
Beléd oldódnom, szent, gyötrött Sokaság.
Nyujtózz meg és riadj föl,
Szegény, vonagló álmu gyermek:
Alvó, vén, emberes Föld.
Valami rontó csoda vert meg,
Valami álom-babona
S arcodon gyilkosan tepernek
Révületeknek katonái,
Rémületeknek gyilkát...
Csitt, kuss, mert háboru lesz,
Így szólanak a belül-háborgóknak
S félek, hogy nyilt tengeren
Megáll a hős, rakétás, büszke csónak,
Mely armadákat elsüllyesztne.
Zuboly (Bányai Elemér) emléktáblájára
Zuboly, nézz bennünket!
Te szabad hajdúságod
S halálos nagypénteked...
Zászlónk lehanyatlik untan,
Fáradtan biztatjuk egymást,
Bízunk még, de nem magunkban,
Be gazdátlan, be keserves bizodalom.
Nincs városom, nincs jó hajlékom
S mellettem suhant el gépkocsin
Egy vörös asszony, csipkés, vékony,
Tavaszi éjszakán.
Ím, itt van a hónyom alján
Orosz, francia, rác és talján
S itt van az életem balján
Minden tévedésem.
Szent Liber atyám, már te se gyujtogatsz
Bennem, mint tegnap, gyehenna-tüzeket:
Egész világ gyehenna
S meghalt minden külön pokol.
Ádám fia talán rossz volt?
S most kínzatja Sátánjával
A bosszuálló Úristen?
Öreg Szilágyság, öreg a fiad,
Nagy pusztulásod hiába hivat,
Pusztul itt minden, nem Te egyedül
S én elmegyek Távolra pusztulni
Fiadul, kezesül.
Hajlongni emerre, amarra:
Bús sorsot mértél, Uramisten,
A magyarra
S még búsabbat reám.
Valaki (szeme lélekbontó)
Kérdett valamit s így feleltem:
- Ez a pánteon akkor épült,
Mikor örvényben élt a lelkem,
Amikor még deszka-királynők
Koronázták meg minden álmom...
Napjaim: koldus, Télbe-hulló,
Csöndes, elszánt betegek,
De vidáman zúgnak körültök
Tavaszi csergetegek
S futó hó alól zöld kacsint...
Két messzi sírt fölbontatott
S rothadt, két, egyforma halott
Bámult,
Hogy mit akarnak még tőlük
Az elfelejtett világbul.
Rend, félelem, szanatórium,
Elmaradt csókok s duplával ígértek:
Értek-e valamit s mennyit értek?