Versek a vágyakozásról
Mondtam az észnek: hagyd! a szívnek: szív! ne szeresd őt...
Ha te is, valódi jó bor,
Szikrádzol a pohárba,
Te is, kacsongató szem...
Éjfél van, már Lúna leszáll, s eltűnik az óra,
S ablakod elleniben én egyedűl vagyok itt.
Mit hartzolsz, jó Leányka! hasztalan?
Minek halasztod győzedelmemet,
ha nyertes nem lehetsz?
Szép asszonyok, leányok,
Áldoztam én tinéktek
Nyájas szelíd szavakkal,
Szép illatos virággal
Vígságtokon vigadtam...
Elbúj a' nap, mindjárt fénnyével áldozik; -
Talám Máriám is mostan halálozik.
Mért nem tud a patak szólni,
A holott én sokszor járok;
Oh mért nem tudnak beszélni
A hegyek, völgyek, virágok.
Azt mondjátok, halvány vagyok;
Nem is csoda, ha meghalok,
Oh, hisz amit én szenvedtem,
Elég az egész embernem
Vétkeért!
Jobb is, hogy csak mint az árnyék,
Ugy kövessem életutad,
S hogy nyomodon áld valaki,
Ezt te soha meg ne tudjad.
Piczi lány, szőke lány
Az én fényes napom,
Sötét van, éjszaka,
Hogyha nem láthatom.
Holló hajfürteid
Szint olyan feketék,
Mint csillagszemeid
Igéző párja kék.