Versek a vágyakozásról
Mondtam az észnek: hagyd! a szívnek: szív! ne szeresd őt...
Mosolygó szemedből
Mennyi derű árad,
A madonna képe
Nem szelídebb nálad.
Ha te is, valódi jó bor,
Szikrádzol a pohárba,
Te is, kacsongató szem...
Hogy lehet az, hogy az ember
Mindent megehet,
A mit csak a szája kíván,
A mit csak szeret?
Éjfél van, már Lúna leszáll, s eltűnik az óra,
S ablakod elleniben én egyedűl vagyok itt.
Mit hartzolsz, jó Leányka! hasztalan?
Minek halasztod győzedelmemet,
ha nyertes nem lehetsz?
Szép asszonyok, leányok,
Áldoztam én tinéktek
Nyájas szelíd szavakkal,
Szép illatos virággal
Vígságtokon vigadtam...
Elbúj a' nap, mindjárt fénnyével áldozik; -
Talám Máriám is mostan halálozik.
Mért nem tud a patak szólni,
A holott én sokszor járok;
Oh mért nem tudnak beszélni
A hegyek, völgyek, virágok.