Versek a vágyakozásról
Gondolj egy asszonyt szépséginek ifjú tavasszán,
Vénus után milyent irhatna Apelles ecsetje;
Álmélkodva csudálja írígy szem teste szabását,
Színén liliomok hava játszék rósa tüzével...
Halványodva kerűlsz Klárika! engemet,
mint a' szarvasünő, melly veszedelmeket
vélvén lenni nyomában,
réműltt annya megé szalad.
Ha vivó kardok villám erején
Uralkodva, a győzelem enyém,
Ha prüszkölő ló ringó derekán
Száguldok, hosszan, fürge nyúl után.
Még az utolsó asszony hiányzik,
az én forró, bús életemből:
elmegyek ma egy halovány házig.
Rejtsd előlem kéjre lobbant
Szép szemed sugárait!
Rejtsd előlem édes arczod
S lelked annyi bájait!
Mit hozott az öreg póstás?
rózsaszinű levelet!
rózsaszinű kis levélben
a te fehér lelkedet!
Vergődni mindhalálig,
Vágyódni mindhalálig,
Violás pirkadattól
Rozsdás alkonyodásig,
Zsenge leánykaroktól
Vén kéj fojtó karjáig,
Be sokat fáj az ember,
Amíg lassan elvásik.
Tölgy alatt a dombon ültem,
Nyilt daloskönyv térdemen:
Szebb az ének, mely igézve
Lomb alól foly édesen.
A nap nyugszik, alkonyodik,
Est van már a faluban;
Itt ott állnak még nehányan
Szőlőben és tallóban.
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Márta, hajad,
Bronz-ajakad
Kéri s lázad a vágyam
Illatozó
Vészt okozó
Csókba lehelni be lágyan.
Csak egy csókot lophatnék le ajakadról,
Vagy egy rózsát gyengén piruló arcádról!
Vágyaim ma nagy, karcsú jegenyék,
valami keshedt, görbe árokparton,
amire méla álmot vet az alkony.
A Nap huga, zöld szemü lány,
(Kit imádnak álom-vitézek)
Megszánt egy holdas éjjelen
És megigézett.
A vágyak hervadt levele
Tétova hull a földre le,
Avarja sápad, egyre nő:
Dérverte szemfedő.