Versek a vágyakozásról
Itt legszomorúbb az ősz arcának hervadása:
Levelet könnyező, megvénült fák alatt.
Utánad száll a szélben a hervadt lomb sírása
És közöttük haladva, lelked mélyére ássa
Érzést felszaggató körmét a hangulat -
És meg-megállsz merengve és vissza-visszanézel,
Hogy búcsút integethess egy sírnak árva kézzel,
Mert félsz: talán utólszor lehettél még ma itt...
1
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Felriadok a köszörülésre.
Köszörülik a kést, amellyel holnap felboncolnak.
A szívem nem birja a takarót, percekre le kell
hunyni a szemem, didergek. Hol készitették a
vésőt, amellyel a Doktor koponyám kivési?