Versek a vágyakozásról
Virágos sajkán suhan előttem
Gyönyörre hívó perc-sereg.
S megállítani, nagy vágyódó én,
Egyetlenegyet sem merek.
A Fagyvirágok felolvasása után
A Fagyvirágokat felolvasám
Előtted ép, te felsohajtva mondtad:
Meghalnék én is szívesen, ha rám
Költő szerelme szintén ily füzért ad.
Sötét felhők sürün esőznek.
Szürke csuhát ölt a lengyel határ.
Visztula hidján alkonyi csöndben
Kongó léptekkel egy katona jár.
Mutasd meg, Álom, igy imádkozom,
Mutasd meg képét drága kedvesemnek,
Ha alkonyatkor kertjébe oson
S rózsái láttán könnyei peregnek.
Ki vagy, honnan jössz, szép, sápadt asszony,
Kivel búsálmú, télálmú éjek
Asszonykereső lázak után
Telerajzolták a nagy sötétet...
Álmok asszonya, ki vagy? honnan jössz?
A kezünk titkos beszédét érted-e?
Hogy vallanak a hajló keskeny ujjak,
Mikor búcsúzó kézfogás alatt
Egy percre összebújnak.
Fürge kis menyecske
Aranyos kedéllyel,
Szeretlek én téged
Lelkem örömével,
Gyönyörűség nézni
A te fürgeséged,
Gyönyörűbb a szívnek
Nagy jókedvüséged.
Jövök elédbe csókkal és virággal,
E tiszta napsugáros hajnalon,
Jövök szerelmem néma himnuszával
Forrón imádkozó, bús ajkamon.
Jer közel, édes! Így, az ölembe,
Szép fejedet vállamra lehajtva,
S míg szerelem-vágy ég a szívedbe:
Forrjon az ajkad hév ajakamra.
Itt vagy végre hő karomban
Szívem, lelkem megváltója!
Későn bár, de mégis eljött
Ez a rég várt, boldog óra.
Szomorúan vár a kis lány,
De régen is várja,
Messze földről mikor jön el
Hozzá a babája?
Én néma lányom, titokzatos szépem,
Bús idegen a többi lány között,
Magányos hattyú elzárt tó vizében,
Bűvös dal, melynek szárnya megtörött...
Szomorúfűz ága
Hajlik a virágra,
Fáj a szivem érted,
Falu szép leánya,
Fáj a szivem érted,
De te azt nem bánod:
Van neked nálamnál
Gyönyörűbb virágod.
Valamikor régen
Tavasz sugarában,
Megláttam egy leányt
Kék karton ruhában.
Forgószél megy út közepén,
Csoportokat dobál felém,
Hejh forgószél! ha jó volnál,
Inkább babámhoz hordanál.