Versek a vágyakozásról
Kavics fölött peregve fut
A habzó csermelyár -
Egy vig fiú bokáig áll
Vizében s halra vár.
Szép asszonyok, leányok,
Áldoztam én tinéktek
Nyájas szelíd szavakkal,
Szép illatos virággal
Vígságtokon vigadtam...
Ah már egyszer engeszteld meg...
Ah már egyszer engeszteld meg
Kőkemény szivedet!
Ámbár, csak bár egy punctumban
Biztasd reményemet;
Tekints, érted mint kinlódom,
Mint hó naptúl, elolvadom,
Engedd, hozzád leborúlnom,
Szerelmet kódúlnom.
Ha te is, valódi jó bor,
Szikrádzol a pohárba,
Te is, kacsongató szem...
Tölgy alatt a dombon ültem,
Nyilt daloskönyv térdemen:
Szebb az ének, mely igézve
Lomb alól foly édesen.
Ne emlegesd a multat!
Ne szaggasd föl sebét!
Ne emlitsd a jövendőt,
Az is csak oly setét!
Mit hartzolsz, jó Leányka! hasztalan?
Minek halasztod győzedelmemet,
ha nyertes nem lehetsz?
Mit? Rozílis! illy korodban
arra kérhetsz engemet:
hogy tenéked, mint barátod,
felszentellyem szívemet?
Mikor a nagymama kiment a konyhába,
magunkra maradtunk egy pillanatkára.
Piczi lány, szőke lány
Az én fényes napom,
Sötét van, éjszaka,
Hogyha nem láthatom.
Sétáltam árván, búsan egymagam
És néztem a rózsák hogy nyílanak.
Virág virághoz hajlik, hajladoz,
s érintkezik a sok virág ajak.
S amint susognak, leheletüket
Mindenfelé érzem a szigeten
Oh édes élet! boldog szerelem!
Essőre hajló nyári délután.
A mama köt. Juliska gombolyít.
Az írnok úr ül némán és bután,
karján tartva a pamut szálait.
A mama bólint. Lágyan hátradül.
Kezéből a kötés lehull.
- "Kisasszony, végre, végre egyedül..."
Nincs tavasszal, nincs se nyáron,
Mint te, olyan rózsaszál;
Még nagyobb díszt nyerne Sáron,
Csak te ott virítanál.
Régi víg kedvem szép horizonja
Szürkűl borzasztó setétségre,
Egy komor éj mord gyászát rávonja,
S régi napom nem derűl égre.